Nyomtatás

Támogatott neve: Pápakovácsi  Község Önkormányzata    

A projekt címe: Pápakovácsi Község 2018. évi Falunapja

Támogatási felhívás címe: Értékkel bíró helyi rendezvények támogatása  (VP6-19.2.1.-77-5-17)

A projekt megvalósításának kezdete: 2018.07.02.

A projekt megvalósításának záró időpontja: 2018.08.25.

A támogatásból felhasznált összeg: 472.300   Ft

A projekt céljának és eredményének bemutatása: A falunapi rendezvényen sikerült megvalósítani, hogy a résztvevők tartalmas programokon vehessenek részt, illetve kézműves termékek bemutatására is sor került. A jó idő is hozzájárult, hogy a rendezvényen – az előző évekhez képest- lényegesen nagyobb volt a részvételi arány a falu lakói részéről.

A meghívott vendégek és a fellépők is  a fellépés után szívesen időztek a falu közösségével, újabb ismeretségek kötődtek, ismeret és tapasztalatszerzés lehetőségét kihasználva közelebb kerültek egymáshoz a helyi lakosok és a környező települések lakosai.

A kézműves termékek bemutatása -méz kóstolás- értékesítés, sajt kóstolás- értékesítés – szintén nagy sikert aratott, szívesen hallgatták az előadást a termékek előállításáról.

A falunap lehetőséget adott arra, hogy a nehezebb körülmények között élők is tartalmas programokon vehessenek részt, a falu lakói ne csak a hétköznapokon találkozhassanak.

A résztvevők vegyes életkort mutattak, nagyon sokan vettek részt a gyermekrendezvényeken, , valamint a kultúrműsorokon,  az idősebb korosztály is nagy lelkesedéssel, bekapcsolódással jól múlatta az időt.

Rendezvényen részt vevők száma: 342 fő

A vállalt további feltételek teljesítésének leírása:

- A meghívókon, plakátokon, szórólapokon feltüntettük a LEADER HACS logóját.

- A rendezvényt 30 nappal korábban meghirdettük a LEADER HACS honlapján, valamint 15 nappal korábban a helyi település és önkormányzat honlapján kívül másik 5 település honlapján: Nóráp, Kup, Ganna, Döbrönte,  Bakonypölöske  önkormányzatok honlapján.

A rendezvényen 3 LEADER térségben élő termelő helyi termékének bemutatására került sor:

- A rendezvényen a  4  LEADER térségből származó fellépő  szerepelt: :

Négy különböző típusú műsor került bemutatásra:

A gyermekek részére a vállalt kézműves foglalkozást megtartottuk – játszóház keretében arcfestésre, csillámtetkó festésre került sor. Emellett pónilovaglás, ugrálóvár is volt a gyermekek örömére.

A hagyományos traktoros felvonulást is megtartottuk.

Az esti programok alatt közös vacsorával is megvendégeltük a jelenlévőket, majd bállal zárult a rendezvény, a báli zenét a Gin-Tonic együttes szolgáltatta.

A rendezvény két helyszínen zajlott, először a közösségi házban (Fő utca 3.)került sor az épület felavatására, itt zajlott a méz – és sajtbemutató. Ezt követően a többi program a Fő u. 20. sz. alatt az általános iskola udvarán zajlott. A projekttábla mindkét helyszínen  kifüggesztésre került.

A rendezvényen a szelektív hulladékgyűjtés megvalósult.

A rendezvény látogatása ingyenes volt, a rendezvény a kedvezményezett pápai járásban lévő településen valósult meg.

Pápakovácsi  Község Önkormányzat   képviselője vállalta, hogy részt vett a HFS elkészítésében projektgyűjtő adatlap, kérdőív beküldésével, fejlesztési elképzelés személyes vagy telefonos egyeztetésével, műhelymunkán való  részvétellel vagy részt vett a 2015.09.29. napjától  a kérelem benyújtásáig megtartásra került Fórumon.

Pápakovácsi Község Önkormányzat képviselője vállalta, hogy a fenntartási időszakban évente legalább egy alkalommal részt vesz az SMB LEADER Egyesület által szervezett Fórumon, műhelymunkán.